el vagyok bűvölve

természetesen korai bármit nyilatkozni - mármint ha a racionalitás felől nézzük a dolgokat, de én most emocionálisan nézem. De ilyen terhességem még nem volt. Eddig minden gyerek kivétel nélkül kolbászt akart zsömlével és kisebb nagyobb mértékben külöféle gumikajákat, főleg mekdöncis halas-szendvicset, pedig a mekdöncinem a szagát sem bírom alapesetben, nem hogy megegyem azokat a tarka izémicsodákat ottan*.   Mazsola viszont pont azt szereti, amit én! Most 3x annyira élvezem a zöldségeim és főzelékeim ízét, ha hagynám, akkor Mazsi több kávét is inna, mert azt nagyon szereti, de be kell érnie a reggeli egy adaggal és ha nagyon álomkóros vagyok, akkor délután egy nagyon lájtos másodikkal. Az émelygéseket estére tartogatja, de az is olyan kevéske, hogy éppen csak jelzi, "itt vagyok ám!". Nem zabáltat, simán elfogadja, ha mondom neki, hogy nem vagyok éhes, nem eszünk többet, mert anyád megint mehet a cukrával a kórházba! És simán elfogadja ! Belátom,  a 6-7. hét magasságában ez túlzásnak hangzik, de az eddigi tapasztalatok azt mutatták, ha a gyerekeim már a 3. héttől jelezték, mire számíthatok az első trimeszter további heteiben, így szerintem itt sem lesz gyökeres változás, ha eddig nem volt.
Úgy sejtem, kisfiú lakik odabent, mert a lányok eddig kivétel nélkül meghánytattak, megzabáltattak és az elején jól meg is szenvedtettek, Álmival a pocakomban volt az egyetlen hányás-émelygés-zabálási kényszer mentes, remekül-a-bőrömben terhességem. De kolbászt ő is evett!
Valamiért egy sötét hajú kisfiút látok, mint belső kép, de ne röhögjetek ki, ha születik egy szőke lányom! :)) Végtére nem vagyok boszi, csak egy macska.
Mazsi kommunikál velem, nem úgymint Barka. Ő nem akart velem kontaktust felvenni, talán mert ő tudta, amit én még akkor nem, hogy rövid lesz a mi találkozásunk. De Mazsi élénken kommunikál és olyan, de olyan vidám, én is folyamatosan röhögök vele. (Pedig a Mazsin kívüli életemben nem sok röhögtető dolog történik épp, de erről majd egy máskor. ) Még fogalmam sincs, mikor megyek UH-ra, nem tudom hol fogok szülni, ki lesz az orvosom, meg semmit. De nem is érdekel. Egyszerűen élvezem a létet. megbuggyantam! :D:D:D buggy-buggy-buggy.... :D:D


* ez nem diszkriminatív megjegyzés akar lenni! Simán szeretem azokat az embertársaimat, akik mekdönci-hívők, sőt! hajlandó vagyok velük nem-várandós állapotomban is beülni és kávézni egyet. Sőt, a gyerekeimnek is hajlandó vagyok sült krumplit venni ottan, esetleg csirkefalatos menüvel.  De ettől még nekem nem kell szeretnem, ugye?  Ríszpekt Zsan! :D:D:D

Művészetek estéje

Álmos teljesen a zene bűvöletében él. A zongorát is nagyon szereti, meg kipróbálta a dobot és a furulyát is, de a fő-fő-fő kedvenc a gitár! A hangszereit nem ám szaggatja, vagy két kézzel üti, mint a legtöbb kisgyerek, hanem megpróbál hangot és ritmust csalogatni belőlük, figyeli mi történik, ha itt megnyomja, ott megpengeti és hogyan szól ez együtt. Apja fia. Tegnap előszedte LK basszusgitárját és közölte: fekete gitálon gitálozok!"  azt a boldog fejet még! Nevetett és tapsolt örömében! Aztán figyelmesen hallgatta, nézte LK-t, ahogy magyarázza hogyan tartsa az ujjait, hogyan pengessen és csinálta! Amikor belejött, akkor már énekelt is pengetés közben, a kedvenceit :) előszörre a legkedvesebbet, a Queen-től a "Dont' stop me now!"-t, meg a "We will rock you!"aztán jött a Kispáltól az "Emese" is.. :D :D Zenész lesz, akárki meglássa! A zene a mai napig jobban érdekli, mint bármiféle mese :))

és persze Fülinek is ki kellett próbálni...

..bár őt a zene nem igen fogja meg, inkább az "előadó művészet" az ő világa.. :))  Na meg a rajzolás, mert tegnap este ezt a baglyocskát rajzolta, amibe teljesen beleszerettem, jön is velem a munkahelyemre dísznek.. :))

Szülőlét - az elfogadásról

Amikor az ember fiatal és lelkes, az első gyerekét várja, vagy csak tervezi és eléggé rugalmas tipus is, akkor szokott olyasféle kijelentéseket tenni, miszerint: " ...és a gyerek majd csinálhatja amit szeretne. Mi olyannak fogjuk elfogadni amilyen, bármilyen utat is választ, a mi gyerekünk és támogatni fogjuk!"
Ám valójában az ember fejében semmi konkrétum nincs ilyenkor, leginkább csak az, hogy
1., mivel a mi vérünk, biztosan teljesen megértjük egymást, legfeljebb ahhoz kell alkalmazkodni, hogy békésebb, vagy vagányabb típus
2.,ha meghalok a félelemtől, akkor is elfogadom hogy ő hegymászó/ipari alpinista/gyémántbányász/ raftingos a Niagarán/stb. lesz, ha ő úgy boldog. ( és persze nem lesz az, mert mér' pont az én gyerekem akarna az lenni )
Eddig a rózsaszín álmok. Aztán megszületik a Ded és jó esetben szülei-féle lesz, még mindig jó esetben olyan gyerek lesz, aki hobbiként szabad kézzel mászik fel, biztosítás nélkül a Matterhorn-ra, de közben jó gyereke a szüleinek és van az az eset, ahogy én is és sok más szülő is jár a sajátjával.
Mert én is a teljes elfogadás szándékával vágtam neki a szülői létnek és pont ebből adódik az egyik legnagyobb belső harcom. Ahogy mennek az évek, egyre inkább úgy fest Füles a magányos, dacos, senkihez nem hajlandó alkalmazkodni életformát választotta. ez az ő választása és neki kell megtapasztalnia ennek a hátrányait és az ebből adódó tapasztalatok bírhatják csak rá arra, hogy belső igénye legyen a változtatásra. És mégsem tudom elfogadni. Harcolok ellene, megpróbálom rábírni, rádöbbenteni, hogy mennyivel jobb vidáman élni, amihez nem a véleményét kellene feladnia, csak egy kicsit több elfogadás a többiek felé, kicsit több empátia a világgal szemben. De Füles világában csak ő létezik. Senki más érzése véleménye, vágya nem számít.
Egyszer egyszer sikerül rávenni, hogy próbálja meg másképp is. De akkor boldogtalan, hiába a sok pozitív visszajelzés. sokkal fontosabb neki az ő akaratának a beteljesedése, mint az, hogy a világ irányából szeretetet, elismerést, barátságot kapjon, pedig erre is nagyon vágyik. De az első késztetés erősebb, ennek kell érvényesülnie. De ettől sem boldog, hanem szomorú, hogy a pozitív visszajelzések elmaradnak. De hát ahhoz adni és elfogadni is kéne ugye....  Mindenáron nyerni akar, mindenből versenyt akar csinálni és az sem érdekli, hogy ha senki nem versenyzik vele. Ő boldog, hogy előbb ette meg a joghurtot mint én, hiába mondom neki, hogy nem versenyzek, hanem reggelizek. Aztán durcás lesz, hogy nem örvendezek neki, milyen gyorsan ette meg a joghurtját... Ha meg véletlenül versenyez vele valaki és na adj Isten! a másik jobb, akkor vége a világnak, csakúgy, minta valami nem sikerül elsőre, vagy 25 szaltóugrás után a 26.-at elrontja. Nincs érv, ami megvigasztalhatná.
És ez a nehéz. Cefet nehéz! elfogadni e gyerekedben azt, hogy olyan utat választ, ami nem boldogság, olyan utat választ, amiről te tudod, hová vezet, tudod, mit és miért fog megszenvedni az élete szinte összes területén és nem tehetsz semmit. Sem érvekkel, sem irányított tapasztalatokkal, lepereg róla minden kísérleted, amivel megpróbálod bemutatni a "máshogyan jobb lehetne". Nehéz elfogadni, hogy azt az utat neki kell megjárni, neki kell belülről elindulni a változás útján, neki kell eljutni odáig, hogy lesz boldog ember. Segíteni is csak akkor lehet, ha hagyja, ha kéri. És azt is el kell fogadnom, ha a segítséget nem tőlem fogja kérni. Ez az igazi elfogadás. Ez az egyik legnehezebb feladat. Nekem.

reggeli színes

meggyvágó

kontraszt

Mazsola beköltözött

Mert bátrak vagyunk mind! Mazsola is :) Méretileg persze nem érte el még a mazsola-méretet, de majd el fogja. És bár első körben nem akartam volna szólni és írni, de egy éjszakányi gondolkodás után úgy döntöttem, nem fogom az örömeimet sem magamban tartani, ha már a bánataimat mind idezúdítom. Bármi is lesz a végeredmény, a lényeg: Mazsola itt van és vidám és én is remekül érzem magam a bőrömben, egyenlőre 5 hetes és mivel most fejlődik ki neki az ő kis szíve és a főbb idegpályák, ezért most teljes erőből arra koncentrálok, hogy egy négy db szívüreggel rendelkező, normális idegfejlettségű, minden értelemben egészséges és ép babává növekedjen Mazsi. ( bár LK szerint nekünk egyik gyerekünk sem átlagosan normális, nem várjak Mazsitól se szürke egér-séget)
Már akkor sejtettem őt, mikor még nem is kellett volna megjönnie, csak előtte voltam. A leggyanúsabb pedig az volt, hogy amikor a boltban ránéztem a mirelit pizzákra, rögtön eszembe jutott, hogy de ennék egyet.... ez azért fura, mert normális, terhességmentes időszakomban inkább éhezek, mintsem junkfood-ot egyek, vagy bármi műkaját. Általában a terhességeimet még a kolbászevési kényszer jellemzi, ez hál' Istennek egyenlőre nincs :) ( Mert amúgy ugye én vega vagyok ).
Tehát újból megcéloztuk a nagycsaládos kategóriát és valahogy úgy érzem, ezzel most egy csomó lehetőségem lett újraszervezni az életemet :) És olyan izgatott vagyok. Komolyan, mint egy nagyobb utazás, vagy nyaralás előtt. Nem is értem... :))))


és ha minden igaz, akkor névnapi baba lesz :))  Mármint Macska-napi baba :)

madárfa

rendelőben jártam

gyerekorvosiban. fényképezőgéppel. (stílszerűen)  :)))

Meglepő?

Hogy nekünk nem Hóemberünk van itthon, hanem Hómacskánk? Egyébként azért, mert a fagyott hó nem állt össze gombóccá, tehát a teraszon összekotort hókupacot formáztuk macskává. Nagyon komfortosan szunyókál :)

Vacak havas

hósipka

tél, pirossal

egy barát meg egy begyes

ő egy barátcinege

ő pedig egy vörösbegy

Feljegyzés 1

Álmi az utóbbi időben több területen is váratlan fejlődést/változást mutat, remélem ez a tornának (is) köszönhető. Elkezdett érdeklődni a kirakós játékok iránt és némi segítséggel már ki is rak néhányat. elkezdett játszani olyan játékokkal is, amelyekkel a 2-2,5 évesek szívesen játszanak, pl. a kalapálós játék és a duplo kockák összerakása. Már épít 2-3-4 db kockából "Mátyás templom"-ot és egyre többször és változatosabban szerepjátékozik.
Viszont még mindig "Kis Herceg" mert semmiféle hozzá intézett kérdésre nem reagál.
A kommunikációban pozitív változás, hogy már néha főnevet és tárgyat is használ. Múltkor megszólított, miszerint: Anya, kérhetek túlóklémet?" és ilyenkor úgy örülök. Mert eddig csak a "ropit!" hangzott el... :)
remény, remény, remény... :)

heti 6x tornázunk, kb egy szűk órányit, szigorú rend szerint.

mínusztizennyolcésfél

ha köpök egyet, akkor koppan, mire leér. Sajna nem ez a legnagyobb baj, hanem hogy az akksim is köpött jó nagyot. Már napok óta gyengélkedik a hidegben, de a mínusz 18 még neki is sok. 2 éves, most olvasgattam a cikkeket, sajna teljesen normális, hogy ebben a hidegben nem indul...  ez nem vigasztal, mert   hogy viszem oviba a kölkeket és főleg hogy megyek munkába??!   Mert ha veszek is egy újat, sanszos, hogy az sem fog indulni a hidegben. Mindenki azt javasolja, hogy éjszakáztassam bent az akkut. ami tök jó, de az enyém spec akku, amit plusz pántokkal is kell rögzíteni..ehhh....   f@szkivan...



biztos vagyok benne, hogy ez azért pont ma történt, mert ma előbb végeztem volna egy továbbképzés miatt a munkahelyemen és lett volna két olyan órám, amit egyedül GYEREMENTESEN tölthettem volna, csendben és békában békében. itthon.




Ápdét: Füles is nekiállt 38C-vel kezdeni a napot, így teljesen kilőve a hét is azt hiszem...  úgy föst, nagyon nem kell nekem a héten dógozni menni.

ápdét 2: konzultáltam kedvenc autószerelőnkkel és délutánra hoz nekem ambulánsan egy új akksit és beszereli. Mertmivel nem tudok két kismöjjel( egy beteg meg egy szelektív-süket) távolsági busz segedelmével akkumulátort szerezni és különben sem komfortos ha az ember szatyórban cígöli a 10 kilós akkumulátort.

Etetőnél

A kékcinkék tegnap nem jöttek, de jöttek rigók, fenyőrigók, egy barátcinege és sok veréb. a felsoroltakról nem sikerült értékelhető fotót készíteni... :) remélem majd később :)

hoppá!

Apróságok

Mindig jó, amikor apró örömök érnek, akár az ürömben is. Mikor Füles a sokadik próbálkozásra már nem hányja ki a vizet, vagy amikor a gyerekek tág szemmel, csöndben élvezik a hóesést, vagy amikor Álmos meglep élete első önálló, nem ismételt, saját fejűleg összerakott, majdnem hibátlan mondatával, miszerint: Dija! Gyere velem játszani autókkal! Piros autóval, meg fekete autóval!  Vagy amikor este tornáztatósat játszunk és Álmi az apja hanglejtésével és szavaival vezényli a tornát, miszerint: Nna! Akkor most jön a "borsót főztem" kétszer!  
És hómunkázni is jó volt tegnap, kint a sötétben, az ezüst szitálásban, a tél illatú nem-is-túl-hidegben, még akkor is ha ma lehet megint, mert így csak fele havat lapátolok. És jó volt a gyerekeket végighúzni* Aprajafalván szánkóval és senki nem kiabált hogy nem ott akar ülni, és kényelmetlen a másik miatt.
Jó volt nézni, hogy a péntek este, Fülessel közösen készített, pet plackból kreált hómentes madáretetők jól szolgálnak a hóesésben és mekkora tolongás van arratájt. Jó érzés, hogy jut kaja mindenkinek és jó volt lesni  a kis kosztosaim zsinatolását :)


* errefelé nincs lejtő....

Mert minden élet fontos...!

Felelős vagy azért, amit megszelídítettél! Aki kerti madár-etetésre adja a fejét, az felelős lesz a madarakért, akik odaszoknak és onnét remélik a napi kaját. Már akkor is bizonytalanná válik a napi életben maradásuk, ha egy átlag hideg napon nincs feltöltve az etető. De a mostani farkasordító hidegben a megölésükkel egyenlő, mert nem biztos, hogy van annyi kalóriájuk, amennyiből el tudnak repülni máshol keresgélni. Ha nincs elég kalória, akkor éjjel kihűlnek és elpusztulnak! Aki eddig is etette a kerti madarakat, kérem ne felejtse el a mostani napokban sem feltölteni az etetőket! Minden élőlény fontos! :))

( kép lopva: INNEN)

szokásos ovifotó-saga :))

immáron hagyománynak számít, hogy a mi ovinkban valami, VALAMI mindig gebaszosan sikerül a fotózással kapcsolatban. Az eddigi években Füles magán produkciói tették változatossá az eseményt ( és a végeredményt), idén a Vezető Óvónéni, aki nemes egyszerűséggel elfelejtette megmondani a többi óvónéniek, hogy tegnap ovis-fotózás lesz..... így aztán egyetlen gyerek sem ment oviba jólfésülten és szépruhában. Tegnap reggel fél nyolckor hat darab döbbent és tanácstalan arcú óvónéni topogott a folyosón, meg egy fotós-néni a teljes felszerelésével. Őket körbevette az a pár szülő, akik személyes sértésként értékelték, hogy a kisleánykájuk nem mini felnőttként, vagy törpe hercegnőként fog főszerepelni a képen... én aljas módon, jó hangosan azt mondtam Füli óvónénijének, hogy személy szerint örülök neki, mert végre igazi óvódás képek lesznek, nem pedig életidegen cicomás kölkek, ennek az óvónéni örült a fiús anyukák bólogattak, a lányosak meg vasvilla szemekkel méregettek.  Számítottam rá, hogy Álmi nem fog együttműködni ( mert ha nincs kedve/motivációja, akkor senki rá nem veszi semmire), de olyannyira engedte a fotózást, hogy még Fülessel tesós kép is született. Érdeklődve várom! a végeredmény eddigelé mindig izgalmasan szokatlanra sikeredett.....


Régebbi végeredmények:  ITT  meg ITT  meg ITT is

időt!

kérek mindenkitől, akiknek méllel, vagy telefonnal lógok. Telefonálni reggel öt és fél hat között lenne időm, ez ugye nem pálya, mélt írni meg ... wehhwehwhwhwhwweeeee.. ugyan ezen okból nem nagyon kommentelek az olvasott blogjaimhoz, mert örülök, ha van időm átfutni az irományokat.  szóval nem tuskóságból nem reagálok, hanem időhiányból, de ami késik ugye.... :))

riszpekt!

napi kínzó kérdés - rovat

Miért verik félre háromnegyed ötkor a harangokat a szomszéd faluban??! :-O
 ( támadnak a farkasok/tatárok/vikingek/jobbikosok, akik a Duna jegén át jöttek felzabálni a kisdedeket?)

Demó torna

Be kell valljam némi szégyenpírral az orcámon, hogy Fülesből megint sokkal kevesebbet néztem ki, mint amire képes. Mert a hétvégi két demo-torna ( értsd, ki kellett találni a technikákat, ahogy LK-val együtt tudjuk megcsinálni a pokrócos feladatokat) meglepően jól és hiszti-mentesen sikerült. Az szóba sem került hogy elküldjük máshová mást csinálni, de nem tudtam, hogy hogyan lehetne Füli a dolog részese, nehogy kirekesztve érezze magát. Nos megoldotta ő szépen: odaül a kanapéra, ő énekli a feladathoz szükséges mondókákat és számolja, miből hány körnél járunk. :)) A torna végén vele is megcsinálom, amit bírok. A plédes lóbálást nem, mert Álmi 17 kilóját 20 percen keresztül rázni és lóbálni olyantén hát-próbáló feladat, hogy ihaj, át még Füles 22 kilóját ezután!,  de a labdán meghuppogtatom és megbillegetem, a gördeszkán pedig megtologatom és meghúzattatom, pont mint Álmit. Biztosan hozzátesz, hogy hétvégén reggel tornáztunk, még mindenki friss és kipihent, majd a hét többi, du.-torna részén kiderül, tényleg megy e ilyen barátságos hangulatban. Bizakodom - most már. A szombati délutáni altatás a torna hatására elmaradt, mert sajnálatos módon az egyik lóbálós feladatnál annyira fájt a kezem, hogy a mondóka végét másképp énekeltem, konkrétan: "kertek alatt az anyamöj besz@rik", mármint a fázós ludak helyett, ettől pedig mindenki röhögni kezdett, engem és Álmit is beleértve. Nos Álmi, mint a legtöbb kisgyerek, elalvás előtt végigveszi az eseményeket. Ő is álmos szemekkel elmotyogta a jelentősebb történéseket, majd odaért, hogy "anya besz@rik" és elkezdett röhögni. Aztán ezt ismételgetni kezdte és annyira rázta a röhögés, hogy potyogtak a könnyei, valamint teljesen felébredt... :))
Nem akarok összefüggéseket kovácsolni ott, ahol esetleg nincs is, de tény, Álmi az utóbbi időben erőst fejlődik beszéd és kommunikáció ügyileg. Ebben talán az eddigi 4 tornának is van köze, meg LK mindennapos munkájának biztos. Neki sikerült rávennie Malaskát a rajzolásra, együtt építenek és szerepjátékoznak,  meg sokat beszélgetnek a téli és az őszi böngésző fölött ( tök jók ezek a könyvek! Ajánlom minden kisgyerekesnek!),  valamint újabban egy kresz-könyv felett is, mert Álmit érdeklik a közlekedési táblák. A kocsiban is feszt lesi őket és mondja. A kedvence a "gyalogátkelőhely" az én kedvencem pedig a "behajtani piros!" - ez olyan Álmis :)  Malas új találmánya az " elsőbbségadás-kötelező-hely-vége-tábla" - ööö kissé keverednek a dolgok olykor.. :))
Már használja a "gyere!" kifejezést és ha szeretne valamit akkor a " kérhetek?" kifejezést :)) eddig ő csak akkor indított interperszonális kontaktust, ha éhes, vagy szomjas volt. Ma már használja az "én", a "mi" kifejezéseket és rövid közleményekbe is bocsátkozik. Ami nekem fontos, elkezdte felismerni az arcmimika alapján az érzelmeket és a tükörnél próbálgatja is azokat. Ez nagyon fontos, mert az autisták pont ezt nem szokták tudni... vagyis ez egy reményszál :)) A másik reményszál, hogy elkezdett szerepjátékozni, egyedül és velünk együtt is! Nem túl értelmesek még a szituációk, de vannak!! és ez a lényeg! röpke kis dialógusokkal, ami megint nagyon fontos! mondtam is neki tegnap este: " fiam, egy év múlva úgy szeretnék beszélgetni rólad, hogy: ez a büdös kölök mindenkit beetetett az autizmusával, oszt tessék, sehol semmi!  a szakemberek szerint a legjobb eredmény amit elérhetünk vele, hogy amolyan furabogár lesz felnőtt korára, aki másoknak érthetetlen dolgokhoz ragaszkodik, néha furi arcot vág - de képes önálló életre. Erre gyúrunk! :)

rajzol

dinkabanda :)

változások szele

Az elmúlt írás-csendes időszakban barátkoztunk, egy nem túl biztató fogalommal, az autizmussal. Kemény kaja, nehezen megy le az ember torkán és megrágni sem egyszerű. Pláne, ha az ember gyermekéről van szó és tudja, hogy megvan az esélye annak is, hogy az a gyerek soha nem lesz képes önálló életvitelre, ameddig csak él. Ilyenkor jön a következő falat: és mi lesz akkor vele, ha már mi nem leszünk, mert akkor ő még csak az élete felénél(se) fog járni. De ez olyan szendvics, amit kénytelen az ember megenni, apró harapásonként, akár mennyire is keserű az íze. Ezt eszegettük az elmúlt hetekben és közben rengeteg infót is szereztünk a témáról. Például azt, hogy három évesen még nem beszélhetünk kifejezett autizmusról, meg azt, hogy az elkövetkezendő 3-4 évben fog rengeteg minden eldőlni. Aztán jött a szakvizsgálat, ahol az "autista" megszelídült "autisztikus"-sá, meg néhány reménysugár is felfénylett különféle irányokból. Azért jó érzés, ha az ember tud tenni valamit, bárminő kevés is ez adott esetben. Sokkal jobb, mintha tehetetlenül csak várnánk, hogy mi lesz majd 3 év múlva...  

A mozgásos teszt megállapította, hogy Álmi intellektusa jelen pillanatban teljesen jó, az ingereket felveszi, a válasz elindul - majd megáll. Nem tudni miért. Például mikor pörgős székben pörgetik, akkor a helyes működés az lenne, hogy a belső fülben meglódul a folyadék, ennek hatására pedig elindul a szemmozgás, hogy kompenzálja a forgó mozgást. a pörgetés végén még kb. fél percig mozognia kellene a szemeknek. Álminál forgás közben elindul a reflex, de még forgás közben leáll, onnantól pedig kimerevednek a szemei és nem mozognak egyáltalán. ( vesztibulásri nisztagmus-nak hívják, ha valakit bővebben érdekel). Elindul a válasz - de elakad.  

A vizsgálat elég hosszú volt, a végeredménye pedig, hogy Álminál bizonyos reflexek, akár csecsemőkori reflexek is megálltak a fejlődésben, ezért(is) nem tud bizonyos dolgokat, eseményeket összekapcsolni, ezért "szófogadatlan" mert esetleg érti, mit kívánnak tőle, de a válaszreakció elakad útközben. Ez okozhat (részben) autisztikus tüneteket, de semmi bizonyíték arra, hogy tényleg ezek okozzák. Most az elsődleges feladatunk, egy napi rendszerességgel végzendő, egy órás torna ( nekünk torna - Álminak tortúra), ami az idegrendszer stimulálásával igyekszik fejleszteni a megfelelő szinapszisok kialakulását - amennyire lehetséges. A tornában van sok pokrócban-lóbálás, (mint a csecsemőknél), gyógylabdán egyensúlyoztatás, guruló pados feladat és lóbálás, meg széken pörgetés.

arra még semmiféle ötletem nincs, hogyan fogadtatom el Fülessel, hogy a történet nem arról szól, hogy Álmival viccesen játszunk, őt meg kihagyjuk ( a pokrócos feladat sajnos nem egyemberes munka, kellünk hozzá mindketten - így Füles játszótárs nélkül marad), és nem is szakítható félbe a feladatsor, hogy "egyszer Álmi-egyszer Dia" alapon váltogatva mindkettőjükkel csinálhassam ( ha bírnám mindkettőt! haha. A tegnapi demó-tornától a nevtanban olyan alkar fájdalmam van, hogy besz@rok. ez meg két hónapig tartó, heti 5x torna) A feladatsor nem megszakítható, mert kell az agynak a folyamatos stimuláció, a pihenésmentes munkára kényszerítés, hogy kialakulhassanak a szükséges válaszok.  Persze beszélgettem Fülessel és elmondtam neki, hogy mi fog történni, miért és hogy nehéz lesz mind a négyünknek, meg is értette amit mondtam, de nyilván ennek ellenére sem elvárható egy hatévestől, hogy felnőttes megértéssel és alkalmazkodással kezeljen egy olyan helyzetet, ahol ő mellőzöttnek érezheti magát, pláne, hogy a szóban forgó hatévest az empátia teljes hiánya jellemzi, kizárólag az ő ego-ja tölt be mindent és a világ dől össze, ha valamiben nem ő az első, ráadásként tesóféltékenység gyötri.

Az életünk ettől függetlenül is gyökeresen átalakult, mert a tévés mesék teljes mértékben kizárásra kerültek, LK a lelkét is kiteszi, hogy Álmi kommunikációs és szociális késztetéseit erősítse, én meg Fülest igyekszem lekötni és szórakoztatni. Persze időnként cserélünk, vagy négyes-kupacozunk is. Ez kábé teljes és non-stop lekötöttség, ide kell még beszúrni a háztartást. Meg kéne saját magunkat is, mármint a két felnőttet. (ez most valamiért olyan, mit a két felvágottat. asszoc. bocs.) 

Írni - hiába van igényem, nincs időm. Meg erőm sem. a gyerekek reggel velünk együtt kelnek, vagy max. 15-20 perc eltéréssel, altatni meg én altatok, közben annyira bealszom velük, hogy épp csak át tudok cuccolni LK mellé aludni. Nehéz, de remélem értelmes két hónap jön. Ha tudok, jegyzetelek ide, mert fontos lenne a fejlődést nyomon követni, most viszont megyek, mert ameddig itt pöntyögök, addig Füles nem öltözik és elkésünk, főleg én.

három téli

A füst

Piros lapát

téli fagyallevél

napiDia

"Anya! Az avisaurus tulajdonképpen azt is jelenti, hogy repülésre is képes theropoda, nem igaz?"


és még csak hat éves... :-O

zajlik

Van egy autónk kettőnknek ezen a héten, ezzel járunk mind a négyen a dolgozóinkba. Na jó, én megtoldom némi hévezéssel is. Kevés az idő bármire, azt a keveset a kölkekkel igyekszem játszani. Most (kopp-kopp-kopp!!!) egészen konstruktív és élhető a helyzet, nagy szerepét látom annak, hogy az elmúlt héten teljesen ki volt tiltva mindenféle tévén nézhető dolog, se mese*, se zene, ez utóbbi reggelente a youtube-ról. Mióta a Jézuska megajándékozott egy tablettel, azóta alig kapcsolom be a gépet, viszont a tableten nem lehet sem blogolni, mert csak angol klaviatúra és érintőképernyő van, úgy meg körülményes..
Álmi egészen jól beilleszkedett az oviba, az óvónénik is betörtek és/vagy megszokták, de ennek ellenére jövő hét szerdán muszáj nev.tan-ba mennünk, már előre akkora a gyomrom, mint egy gyöngykavics. Pedig ez alatt a pár ovis hét alatt Álmi hatalmasat fejlődött. Kommunikálni kezdett, ügyesedik, nyitottabb lett a kis világa, beáll magától az ovis napirendbe. Egyre jobban odavan Apáért, de nem úgy, hogy én kiszorulok, hanem egyszerűen Álmi leosztotta a szerepeket: Apa a játék, a tanulás, a birkózás, az esti együtt olvasgatás és beszélgetés, én meg a ropi, az iszi, a dédelgetés, a vígasztalás, a fürdés, az együtt alvás. Az autisztikus vonásai sokat koptak és meglepő módon nagy érdeklődést mutat a betűk iránt. Mindig kérdezi, meg is jegyzi és az autóm hátulján már szépen betűzi a eS-U-Zé-U-Ká-I  Gé-eL-Es :))  Tul.képp jobban ismeri a betűket, mint Füles..igaz Füli meg számolási guru. És elképesztően széles fantáziavilágú képeket rajzol. Most épp a segítőkész és kommunikatív fázisban jár, amikor ismeri a "kérem" a "szeretném" és a "köszönöm" fogalmát. amikor nem ebben a fázisban jár, akkor ezen szavak tökismeretlenek...
Kábé ezzel vége is az írásidőmnek, mert folyamatos annyogás van, kezdődő unatkozási fázissal, amiből kutyálkodás, majd sírás lesz, ezt megelőzendő befejezem.


Fülesművek:

Ez én volnék, Füles szerint: :))

Anya

A(z egyik) kedvenc állatom

A leendő farmom

Amikor nem tengerbiológus leszek, akkor felmegyek kicsit az űrbe kirándulni...

* és most van a kivétel, mert Álmi kikönyörögte a kiskirálylányt, én meg ideültem teregetés helyett.